Az eltűnt pecsét rejtélye, avagy egy avatás nehézségei
A túra során játékos formában ismerhetitek meg Miskolc történelmi belvárosát, néhány nevezetes épületét, és város polgári korszakának nagyjait. Ha kedvelitek a szövevényes bűnügyeket, szerettek nyomozni, vagy ha szívesen beszélgetnétek Petőfi Sándorral, Deák Ferenccel, netán Lévay Józseffel, akkor ne késlekedjetek, azonnal jelentkezzetek erre a túrára! Sok szeretettel vár benneteket a Miskolczi Városvédő Egylet!
(A túra során előfordulhat hogy találkoztok majd kísértetekkel, sárkánnyal, illetve egyéb lényekkel, ezért főleg olyan túrázókat várunk, akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól. A túra során esetlegesen bekövetkező testi és lelki károkért az Egylet felelősséget nem vállal.)
A - Kalandtúra
Interaktív városi kalandtúra –
4-6 fő számára ideális, és legfeljebb 10 főig ajánljuk ezt a változatot!
Mivel a legnehezebb változatról van szó, és könnyen el lehet tévedni, tévútra jutni, lehetőséget biztosítunk túravezető/játékmester részvételére is, erre irányuló kérés esetén.
Jó kalandozást, jó játékot kívánunk!
Árazás:
létszámtól függő, 8 fő fölött 4.500 Ft / fő
Minimum foglalási összeg túránként: 35.000 Ft
Időtartam: 2-3 óra
Nehézség: Nehéz
Részvételi díj:
4500Ft / fő-től
B - Belvárosi séta
Városi séta –
A kalandtúra („A” verzió) tematikáját magában foglaló hagyományos városi túra kisebb nyomozással és érdekességekkel.
6-30 fő közötti csoportoknak ajánljuk (de elképzelhető nagyobb létszámmal is).
Árazás:
létszámtól függő, 4.100 Ft / fő, 15 fő fölött 3.700, 24 fölött pedig 3.400 Ft/fő.
Minimum foglalási összeg túránként: 40.000 Ft
Időtartam: 2-3 óra
Nehézség: Közepes
Részvételi díj:
4100Ft / fő-től